Egy vonaton töltött nap után megérkeztünk az orosz-norvég határra, ahol hátrahagytuk kötöttpályás szerelvényünket és mobilis járműre váltottunk. A Norvégiai Kirkenesbe buszoztunk, ahol a bátrabbak a melegnek csöppet sem mondható Snow Hotelben élvezték a jégbe vájt szobák és jégtömb ágyak egyediségét. Minden jégfülke más és más mesebeli figurával díszített, a bár egy viking hajót formált és egy szíverősítő gyümölcspárlat után azt is megtudtuk, hogy a mellékhelyiségek és zuhanyzók nem jégbe zártak, hanem egy fűtött épületben vannak.
Kutya- vagy motoros-szánozás, óriás rák halászat szerepelhetett a napi programban, attól függően ki mire vállalkozott. A motoros szánokon való rodeózás az egyébként megközelíthetetlen helyszínekre, a sós vízben főzött hatalmas király rákok felejthetetlen édes, omlós húsa eleve emelkedetté tette a napok hangulatát, melynek betetőzése a második estén megjelenő Aurora volt.
Először az épületek felett táncolt a zöld különféle árnyalataiban feltűnő fény, olybá tűnt mintha egy fordított világba csöppentünk volna, és egy sebesen rohanó, zölden izzó lávafolyamot bámultunk volna alulról, amint az végeláthatatlanul, vágtázva szeli át az égboltot. A fényáradat szó szerint „szaladt” felettünk, változtatva erősségét, szélességét, irányát. Miután megmutatta magát a jelenség, majd nyom nélkül tovatűnt, buszra szálltunk, hogy a legközelebbi fjord partján próbáljuk ismét megpillantani az égi színjátékot.
A szerencse megajándékozott bennünket egy második előadással is. Senki nem törődött már a mínuszokkal, csak álltunk ott lenyűgözve, a légkörben több mint 100 km magasságban megjelenő fényhullámok burokként terültek el felettünk, mintha csak nekünk lángolnának, szinte szó szerint, mert ezúttal némi vörös szín is keveredett a sokszor neonszerűen világító zöld fénycsóvákba. Tudtuk ez nem csak az út rendkívüli pillanata, de életünk egy maradandó élménye is.
